|
Az élet egy tükör |
|
Messzi kép, ködös fátyol, Mi visszahív, elvarázsol, Hogy ösvényeden visszanézz... Továbbmenni oly nehéz...
S tükör csillan, lélek ámul, Hogy a szívünk belekábul... Vissza ne menj, az istenért! Csak csábít, hogy el ne érd, Mit utad hozna elibéd... Azt csillantja meg talán Mit az élet hajnalán S azóta is rejt: ... magod...
S a vérvörös hajnalok Súgják meg talán: Az Élet egy ingovány, Tükrökkel, csapdákkal teli, S jobb, ha elszenvedi Búját, keservét az élő...
Leckék, hibák, helyzetek, Míg majd utad nem leled, Forogsz keservedben égve, És odalett a lelki béke...
Ezért mondom hát neked: Iránytűd legyen Szeretet S feloldozás, magad iránt, Ne ródd föl minden hibád!
Az élet egy tükör: Gyötör, s tündököl... Szembogarad mélyén fürkészd Végtelen sóhaját, Oda van írva minden: Minden, mi várna rád... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|