|
|
|
|
|
|
|
|
Minden jog fenntartva!
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Fájdalmatlanul |
|
Bódult számból szakasztott a csönd, kicsókolt húst, véreret.
Cafatként húzta szét félő lényemet a semmi, mennyi kín szakadt föl, mennyi..
Foszló sebként, mint a felfújt kalács, véres habot vert, hogy semmit ne láss.
S ami ráragadt: vértől izzó látomás, zsebemben kúszó nyirkos árulás.
Pedig azt hittem, kincs, mikor félelmet harapott belém a nincs, a múlt: elavult. De közé túrva lesz ott tiszta gyolcs, vagy sebemre ír, az ember állat, hogy mindent kibír. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|