|
Tudod, az éjjel... |
|
Tudod, az éjjel néha olyan, mint a magány: csak zúg bennem egy csillag, mint hajdanán, mikor tiszta szívvel léptem be evilág kapuján.
Csillagfényből szövök ezüst álmokat, s néha meglátogat angyal-családom, s bánom, mikor látom, hogy aggódnak értem: én nem ezt akartam, nem ezt kértem.
Hiába szőttem az álmokat, ha fáradtan ébredek, s a bánat meglátogat, minden hajnalon. Érzem, nem lesz több alkalom: lényem mélybe hull, szárnyamat idő tépi, a sötétség rámborul. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|