|
| GYÖXI (részlet) |
| |
A nyári hőség délutáni poklában csak néhány ember lézengett az apró, külvárosi kerthelyiség napernyőinek hűvösében. Hosszú, perzselő és forró volt az a nyár, a tavasszal kihelyezett napernyőket máris elnyűtté fakította a nap, pedig még csak augusztus eleje volt.
Apró buborékok pattantak szét az aranysárga folyadék felszínén, olvadó fehér foltokká szaggatva a percekkel ezelőtt még vastag habréteget. A hideg, párás korsóról kecses könnyedséggel gördült le néhány vízcsepp, és az ócska papíralátét mohón itta föl az ezüst gyöngyöket.
- Egészségedre!
Bizonytalan kézzel, semmibe meredő tekintettel emelte a hűs korsót a szájához. Ösztönös volt ez a száj, ahogy mohón, rutinosan belecsücsörített a kesernyés habba. Szenvedélyesen tette magáévá, mint akit halálos szomjúság kínoz…és valami ősi megátalkodottság, elszántság, csökönyösség volt ebben…majd sietve csapta oda, üresen, hogy még utolérje a felszolgálót:
- Hozzon még egyet.
Nem különösebben érdekelte a külvilág, csak üres tekintettel bámult maga elé. Egykedvűen várta az újabb korsót, talán hogy legyen, amibe megkapaszkodhat. Mert súlyos terhet cipel az, aki ennyire menekül.
- Még sosem voltál józan, mióta ismerlek. – szóltam csöndesen.
Kifejezéstelen tekintetén egy pillanatra végigfutott valami fájdalom:
- Már elegem van a kurválkodásból… az életem egy rakás szart sem ér.
Előttem még az első, szinte érintetlen korsó sör állt, ő pedig már ezekben a pillanatokban gurította le a másodikat. Keményen odavágta ezt is:
- Hozzon még egyet.
Elgondolkodtam: talán egyszerűbb menekülni önmagunk elől, mint szembesülni azzal, hogy milyen életet élünk… vagy talán nincs is igazából élet, mert az egy álomvilág csupán…?
Mindenki úgy él, ahogy tud… aztán ha nem tetszik neki, amit lát, akkor menekül…mert gyengének érzi magát ahhoz, hogy változtasson…de van, aki nem hajlandó még mélyebbre ásni magát, mert még él benne a remény, hogy van kiút. A remény hal meg utoljára… - gondoltam, és elmosolyodtam, mert eszembe jutott, ugyan milyen fura szerzet lenne ez a reményhal.
- Tudod, engem már nem nagyon érdekel semmi… már a szexet is unom – folytatta nehezen forgó nyelvvel - de tegnap rohadt izgalmas dolog történt. Szemeiben furcsa fény gyúlt.
- Otthon voltunk a barátnőmmel, én bepiáltam rendesen, amikor bejelentkezett egy régi kuncsaftunk, akivel már többször csináltuk hármasban. Megkérdezte, hogy nem hozhatná-e magával két jó haverját, egész éjjel maradnának. Mondott egy szép, kerek összeget.
Egy pillanatra csöndben maradt. Talán eszébe jutott, hogy amikor befutott ez a telefonhívás, már milyen rég nem szeretkeztek… az állandó piálása miatt… a kuncsaftok miatt… akik szinte egymásnak adták a kilincset a piciny belvárosi lakásban. A barátnője már nagyon várta az estét, amit végre kettesben tölthetnek majd, ezért a kezével letakart telefonnal a kezében kérdően nézett a fiúra.
- Most ne nézz így rám… kell a lóvé vagy sem?
Talán az ital beszélt belőle, talán az élet realitását akarta így nyomatékosan kifejezni… de az is lehet, hogy a szexipar által eltorzított, perverz vágyai hatalmasodtak el rajta.
- Aztán a kezébe nyomtam egy üveg vodkát: érezd jól magad! – mondta könnyedén, de inkább keserűség volt a hangjában.
- Ha jól sejtem, te pontosan azt akartad, hogy a csajodat hárman dugják szét a szemed láttára… - mondtam egészen lassan, és valamitől én is belebizseregtem, mert pontosan tudtam, éreztem, hogy miről beszél.
- Már unom a szokványos dolgokat, kell valami extra… és minden nő nagy ribanc ám! – panaszolta leplezetlen keserűséggel. Ha láttál már tüzelő szukát, akkor tudod jól, ha benedvesedik, már oly mindegy neki, csak jól meg legyen dugva… ez az igazság. Inkább végignézem, mintsem a hátam mögött izéljen félre… még telebeszéli a fejét valami barom és lelép, nekem meg nem telik majd sörre, ha nincs kivel kurválkodnom. Na, ennyit a szerelemről és a hűségről.
Valami torz vigyorral mondta mindezt, ami mögött félelmek voltak, a múlt, egy rendőrgyilkos apa, kisebbségi komplexus, előítélet, minden… mégis úgy mondta ki, mint valami hatalmas igazságot, amitől hirtelen csalódott csend támadt, mint mikor a kisgyerek úgy hatévesen rájön, hogy nincs télapó.
- Beszálltál…?
- Sokat piáztam, föl sem állt a farkam. Reggelig dugta a csajomat az a három nagyfarkú pali. Szétdugták, gumi nélkül, érted? Ki tudja hányszor élveztek bele. A csajoknak jó. Annyit tudnak kefélni, amennyit csak akarnak. Ha ezt tudom, inkább csajnak kellett volna születnem.
- Közben nem érezted magad egyedül…?
Egykedvűen maga elé emelte a söröskorsót, gúnyosan, diadalittasan mutatva az egyetlen biztos pontot az egész nyomorult életében.
- Sosem vagy egyedül. |
|
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
