|
| A NÉVNAP (részlet) |
| |
Szombat este tíz óra múlt. Minden valamirevaló nagyvárosban elkezdődik az éjszakai élet. Csillogó autócsodák cirkálnak, dübörög a zene, és megnyikkannak a gumik egy-egy komolyabb gázadástól. Amott egy vészvillogós megállás: azt a szőke libát bulizni viszik, hogy hajnalban majd hárman tömjék felváltva, egy őrült éjszaka őrült befejezéseként.
A klubokba megérkeznek a dj-k, hogy az első korongokat pörgessék, de a rutinosabb bulizók még a sörözők, gyorséttermek padjait koptatják. Zsúfolásig telve a belváros fiatalokkal, akik úgy rajzanak ki ilyenkor, mint a lepkék a lámpafényre.
Egy lesötétített üvegű autó suhant át a hídon, pokoli tempóban. Hátul ültem, és néztem a nyüzsgő éjszakai várost. Lassan összefolytak előttem a fények és emlékképekké alakult bennem a sok elrohanó neonfény. Pont egy ilyen szombat este ismerkedtünk meg annakidején…
- Mi van, alszol ott hátul? Már a pinán jár az eszed, igaz? – szólalt meg egy öblös férfihang.
Időbe tellett, amire elkezdett derengeni, hogy elaludtam, és ez a kérdés az elkövetkezendő munkára vonatkozik.
- Tényleg Gyula, neked sose ég a szabadjelző az autón? – szaladt ki a számon félálomban.
- Hülye vagy, kisfiam, – kezdte magyarázni Gyula szelíd nyugalommal - ez kamu taxi, tudod jól… fuvarozom a sok ribancot, és megvédem őket… ez extra jattos meló.
Gyula negyven körüli, nagydarab, kopasz hapsi volt, látszott rajta, hogy jó ideje az éjszakában dolgozik. Szavai úgy hangzottak, mint amit érdemes komolyan venni.
- Na mi van, kisfiam, megdugod a cipőgyáros feleségét? Nagy ribanc, annyi biztos. Régen valami felkapott modell volt, mindig a friss húsokra fáj a foga, te pedig nemrég kerültél az ügynökséghez. A pénzt ne kérd, már elrendeztük, majd hazafelé dollárt váltunk.
- Hazafelé dollárt váltunk. – ismételtem magamban egykedvűen.
- Neked mekkora mázlid van, - folytatta Gyula - megdugsz egy ilyen jó nőt, és többet keresel, mint más egy hét alatt.
- Ja… - nyögtem ki muszájból, és közben arra gondoltam, hogy a kedvesemre vágyok, akinek ma névnapja van, és azt ígértem neki, hogy nagyon fogok sietni. Ám olyan összeget mondtak, amire nem lehetett nemet mondani. Ha próbálok sietni, talán még elmehetnénk szórakozni, megünnepelni azt a névnapot, hisz szombat este van. – reménykedtem.
- Maradj, amíg ők azt nem mondják, elmehetsz! Ne próbálj előbb lelépni, mert akkor legközelebb nem fognak hívni. Ez elég jó pénz, - folytatta Gyula - megéri, ha rászánod az egész éjszakát, és jól megdöngeted a nénit.
Gondolatolvasó ez a pali…? – gondoltam elhűlve.
Az autó lelassított és megállt egy hatalmas budai villa előtt. Többszintes palota volt, hófehér, faragott szobrokkal és végtelennek tűnő márványlépcső vezetett a bejárathoz. Visszahőköltem, mert akkor találkoztam először ilyen gazdagsággal. Hirtelen valahogy túl kicsinek éreztem magam. Lenyomtam a súlyos kilincset és egy óriási, márvánnyal borított, sötét tónusú, faragott bútorokkal berendezett előtérben találta magam, amit köröskörül drága festmények díszítettek.
Úristen, mit keresek én itt…? – futott át rajtam ez a pillanat.
- Szia… hát te vagy az? – szólított meg egy rekedtes hang fentről, a nyikorgó, súlyos lépcső irányából. A háziköntösbe burkolódzott ismeretlen lassan, komótosan a végtelennek tetsző lépcső aljára ért. Átlagos, ötvenes férfi állt előttem. Kölcsönösen végigmértük egymást, majd a házigazda folytatta:
- Láttuk a fotóidat az ügynökségnél és a feleségem téged választott. Gyere, majd fenn lezuhanyzol! Elindultunk a lépcsőn.
- Szereti, ha hosszan nyalják, aztán keményen, férfiasan dugják. Azzal ne foglalkozz, ha a lábait összeszorítja, ő így szereti. Ilyenkor azt képzeli, hogy megerőszakolják.
- Úristen, mit keresek én itt? Ez az egész úgy hangzik, mint valami használati utasítás – gondoltam elképedve – mondjuk, ha jön valaki, aki majd pénzért fogja sétáltatni a kutyát, annak is el kell mondani, hogy az hol szeret csatangolni, hol szokta a dolgát végezni…
Hogy fajulhat idáig a szexualitás?
- Tudod, én jóval idősebb vagyok – folytatta a cipőgyáros – de szeretném, hogy a nejem semmiben ne szenvedjen hiányt. Fiatal férfiakban sem… így aztán nem kell félrelépnie, és ezzel egy csomó bonyodalomtól kíméljük meg egymást.
Felértünk a lépcsőn, a hálószoba ajtaja nyitva volt és a magas, aranykeretes franciaágyon egy vékony, szőke, dekoratív nő feküdt, lenge, kék miniruhában.
Beléptem a fürdőbe, kisebb medencének is beillő, súlyos kád díszelgett középen, mellette gyönyörű mosdó, halvány rózsaszín márványból.
…………
A hálószobában ott feküdt a kielégítetlen feleség, egy kissé felcsúszott, kék miniruhában, mely alól kivillant valami szőke szőrrel fedett jeges üresség.
- Aztán jól izélsz? – mondta kissé unott felsőbbrendűséggel, a fogai közt szűrve a szavakat, egy csokibarna, hibátlan test hatalmának teljes tudatában.
Porrá tud omlani egy férfi az ilyen hűvös szavaktól, porrá tud omlani attól, ha egy nő ilyen érzelemmentes, és csak puszta szexet akar.
Lassan végigsimogattam a lábait, végigcirógattam, gondosan ügyelve arra, hogy minden mozdulatom végén finoman, borzongatóan elérjem a combhajlatait.
- Nem nyalsz ki? – javasolta kissé megenyhültebben a nő.
Vézna combjait szétvetette, hátravetett fejjel, unott arccal feküdt, mintha csak La Costa de Sol homokpartján napfürdőzne. Mint egy jól nevelt, úri vasalódeszka.
Óvatosan széthúztam a szeméremajkait, és finom, éppen csak nyelvhegynyi érintésekkel, nyelvcsapásokkal próbáltam némi nemi izgalomba hozni. A nő csiklója lassan megduzzadt.
- Ott találsz óvszert… – mondta elhaló hangon, majd affektálva hozzátette: Amerikából hoztuk, itthon ilyen jó minőségűt nem lehet kapni.
Magamra küzdöttem az aranyszínű, igen nehezen kibontható csomagolásba burkolt gumit – hiába, a legjobb védelem, ha olyan nehéz kibontani, hogy addigra elmegy a kedved az egésztől – aztán finoman elkezdtem a férfiasságom hegyével masszírozni a csiklót.
- Ne finomkodj már, izéld meg jó keményen! – szólt közbe a nézőként jelenlévő férj, aki karba tett kézzel járkált a szobában, a rikító, világoskék köntösében. Elképesztően idegesítő volt. Ennél már az is jobb lett volna, ha felizgul, és magához nyúl a látványra.
- Ne haragudj, húzz magadra még egy gumit, nehogy elszakadjon… - közölte Jégkirálynő.
„Húzz még egy gumit, még egyet, meg még egyet, hogy minél kevesebb emberit érezzek belőled… hogy minél nagyobb legyen köztünk a távolság… - hallottam a nő gondolatait -
Legyél csak olyan, mint egy műanyag réteggel bevont, élő vibrátor… hisz ezt az egészet csak azért teszem, hogy a férjem megnyugodjon, hogy csak az ő jelenlétében izélek mással… és így továbbra is félrekefélhessek, anélkül, hogy gyanút fogna.”
Ekkor lett elegem ebből az egészből. Megkeményedtem. Jégkirálynő fölé támaszkodtam, és vadul döftem tövig a dárdámat. Döftem, döfködtem a barlangot, ahogy őseink szélesítették a kőbunkóikkal, ösztönösen, gépeiesen, nyers erővel, még mélyebbre, még keményebben, mígnem Jégkirálynő úgy szűkölt, kínlódott, fogait vacogtatva, mint egy tüzelő szuka.
Nem, már nem volt bennem semmi érzés, semmi lágyság, semmi szánalom és most már azzal sem törődtem, ha netán fájdalmat okozok, mert egy kőszikla nem szokott fájni.
Jégkirálynő pedig a lábait összeszorítva arról álmodozott éppen, hogy egy vadállat erőszakolja meg, ősi, természetfölötti erővel, hatalmas, túlfejlett péniszével, vadul döfködi, magáévá teszi, mint egy farkasember, aki minden dárdalökésével a méhébe hatol, hogy onnét kiszakítson valami nem oda illőt.
Mintha kemény fizikai munkát végeztem volna, keményen, érzéketlenül, a homlokomon izzadságcsöppek gyöngyöztek, dárdám éles volt és metsző, mint egy vérrel telt szike, ami lassan apró bemetszéseket ejtett Jégkirálynő lelkébe.
Aztán úgy órák múlva, végre kimehettem abba az áttetsző, cseppfolyósodó valamibe, amit úgy hívunk, világ, egy Gyula nevű sofőrrel a fedélzeten, aki most szép, komótosan vitte a nagy, grafitmetál űrhajót, majd úgy a harmadik helyen, néhány pénzváltó életveszélyes megfenyegetésének kíséretében dollárt váltottunk. Gyula nyakán az idegtől pattogtak az erek, amiről azt hittem, szétdurrannak, és vérrel fröcskölik be a szélvédőt, mint valami harmadosztályú horrorfilmben. Majd Gyula felzabálta az egyik útba eső gyorsétterem teljes napi hamburgerkészletét, aztán nagyokat böfögve bevágta maga mögött a húszmilliós cirkáló ajtaját és végre a közvetítőiroda felé indultunk.
Enyelgő cicuskák tántorogtak ajtót nyitni, valami eszement vigyorral, talán valami erősebbet szippantottak, seggük, fél csöcsük kilógott, lökdösték egymást, vihorásztak, mint akiknek fogalmuk sincs semmiről, szerelmekről, névnapokról, elmúlásról, csak a dugásról, hisz azért vannak tartva, és az egyik egy marék használt óvszerrel lófrált, melyekben ott virított a lassan cseppfolyósodó anyag.
Aztán úgy hajnali három után végre hazakeveredtem valahogy, a zsebemben ott lapult a pénz, nagyon sok pénz, ami égette a markom, hajnali három is elmúlt, a szombat is elmúlt, a névnap is elmúlt, minden elmúlt, dühös voltam és szomorú, csak belöktem a kaput, és nem gondoltam már semmire.
Az ajtóban ott ült a lány, feldúltan, kisírt szemekkel, látszott rajta, hogy már órák óta vár engem, majd meg sem várva, hogy megcsókoljam, kiszakadt belőle a fájdalom:
- Te ennyire szemét vagy? |
|
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
