|
Saoma feat. Symbian |
|
Fergeteg év, vízmosta múlt, fakuló öröm, kongó vészharang: hogy halott a nyár... Apáinktól ennyi jár?
Amikor rájöttünk volna, mégis mi dolgunk volna, s rájöttek volna: büszkeség, öröm, ha önnön börtönöm önként töröm...
S már nem fájlalom, mert egyedi alkalom megélni a létet... Remélem, érted... Bárcsak ők is megértenének... Hogy isten ad erőt a reménynek bennem, merthogy megszülettem, de azóta se élet se halál fia nem lehettem ...
Hát azt tettem erénnyé, s válthattam reménnyé, amiből sok volt: testem bő vágyait... Azt hittem, két kézzel markolom isten lábait... S bár már tisztán szólhatok, lelkem csak oldalog, hogy szemethúnyt a múltban, de megtanultam:
előbb élet, majd a hit, és mindez megvadít, hogy szeliddé Űzzem magam, boldogan vagy hajnalban sírjak, hangosan... Hogy elmúljon minden parázs, előtörjön minden varázs, mit szívem szelencéje rejt, a mosoly, mit sosem felejt, s kígyóként béklyóz a sírba minden szeretet mit egykor átéltem veletek és eszelősen fülembe súgja: menni kell újra és újra...
...menni...
S mennyi kósza perc...mennyi... lepergett némán e láblógató semmi ...furcsán, ostobán: Hát ez volt az oskolám... |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|