|
Utazások II:
Születésnapi kanossza 1. |
| |
November utolsó napja volt, hajnali kettőt mutatott az óra. Az autó kellemes melegében gyorsan telt az idő. A csendes mormolás, a rádióból előkúszó lágy melódiák kellemes várakozással töltötték el lelkemet. Kedvesemmel az esti születésnapi partit tervezgettük.
- Reggel nyolc körül már Ungváron leszünk, egy óra alatt lefutjuk a megbeszélést, aztán átmegyünk Nagyszőlősre. –morfondíroztam.
- Délre már biztosan odaérünk!- tette hozzá.
- Megebédelünk a Kolibriben, háromra már a szüleidnél leszünk. – bólogattam.
Lekanyarodtunk az autópályáról, a kapunál kifizettem a pályadíjat. Az ügyeletes álmosan, és tán kicsit szemrehányóan pislogott rám. Egyikünk sem örült, hogy ki kellett nyitni az ablakot, és beengedni a csontig hatoló hideget, amit a permetező eső még kellemetlenebbé tett.
Fizettem, eltettem a visszajárót, aztán indultunk tovább.
- Nem messze innen, az egri elágazásnál van egy benzinkút, iszunk egy kávét, és nyújtózunk egyet. – indítványoztam.
- Ahogy gondolod Szívem!- hangzott a válasz.
Mire feltűntek az üzemanyagtöltő állomás piros-sárga színei, megszaporodtak az esőcseppek az ablakon. A mi Galantunk mintha csak erre várt volna. Rángatózni és fulladozni kezdett, mintha egy erőteljes asztmás roham tört volna rá; az utolsó métereket már alig zihálva tettük meg.
- Kaptam ajándékot az autótól!- próbáltam viccelődni, pedig igencsak erőteljes görcs áll a gyomromba. Igyekeztem fuldokló autónkat olyan helyre kormányozni, ahol beleláthatok a motortérbe. Időközben sikerült némi nyugalmat erőltetni magamra; - Találkoztam én már sokéves autós pályafutásom során ennél nagyobb bajjal is!- gondoltam – Trabanton és Dacián edződtem!
Ennek ellenére meglehetősen bosszantott a dolog, hiszen kereskedésből vettem a kocsit, nem egészen egy hónapja, és ennél többet vártam volna, még ha használt autó is!
- Gyertya hiba lesz ez! – mondtam Kedvesemnek magabiztosan, próbálva eloszlatni arcáról a kétségbeesést, miközben erőteljesen imádkoztam, hogy valóban az legyen.
– Kicserélem őket, és máris megyünk tovább! Tudod, használt autó…! A gyertyákat csak megvettem, de még nem raktam be őket, eddig a régiekkel mentünk. Úgy látszik mostanra érkezett el az idejük.
Persze, hogy haragudtam magamra ezért. Kéthete hurcolásztam magammal őket, időm is lett volna rá többször, de valahogy mindig elodáztam a munkát. Alapvetően azt hiszen azért, mert nem szeretem ha piszkos, olajos lesz a kezem. Most meg tessék: a lehető legrosszabb időben, a lehető legrosszabb helyen mégiscsak meg kell csinálni! Esőben, szélben, hidegben! Ha lehet, még kevesebb kedvem volt hozzá, de sok választást nem engedett az autó, ha haladni akartam, kénytelen voltam megdolgozni érte!
Erőgyűjtés képpen megittam egy kávét, aztán kicseréltem a gyújtógyertyákat, majd kezet mostam. – Nem is rossz, még egy fél óra sem telt el!- gondoltam – Legalább kicsit „felébredtem”, és az sem ártott!
A jól végzett munka örömével huppantam vissza a volán mögé. Indítottam, és majd’ kiugrottam a tetőn: három henger ment.
Ismét ki a hidegbe, motorháztető fel, elosztófedél le. –Mégiscsak rutinos autós vagyok én, Trabanton, Ladán nőttem fel, nehogy már „ez” kifogjon rajtam!- Szakértői szemekkel vizslattam meg a bakelitet, de nem találtam rajta semmi hibát. Azért a biztonság kedvéért kis csiszolópapírral átdörzsöltem az érintkezőket, a rotort is, ha már egyszer levettem, vászon ronggyal kitörölgettem az elosztófedelet, aztán visszatettem mindent a helyére. Átvizsgálgattam a gyújtókábeleket is, de azokat is rendben találtam.
Hosszú, forró fohász, indítózás…, hosszú forró káromkodás: eleinte még három henger rángatta a kocsit, aztán még egy elfogyott, a szakadékába taszítva a maradék önbecsülésemet is.
- No, én ennyit tudtam tenni! Lehet, hogy jobban jártunk volna, ha hozzá sem nyúlok?
- Valaki „Kellemes születésnapot” kívánt neked! – jegyezte meg párom csendesen.
- Telefonálok az Autóklubnak, Ha már tag vagyok! Szenvedjenek ők vele! Úgyse kértem tőlük segítséget évek óta, így legalább tudom, miért fizetem a tagdíjat!
- Hajnali három óra van. Lesz ott valaki ilyenkor? – aggódott párom.
- Valaki mindig van, az a dolguk, hogy bajba jutott autósokon segítsenek! – nyugtattam, talán kicsit magamat is. Voltak, sőt a „Sárga angyal” alig fél óra megérkezett. Szegény ember minden tudását bevetette, de fél hétre ott tartottunk, hogy el sem indult a motor, nem kis fejtörést okozva a szerelőnek.
- Behúzom Egerbe, van ott egy jó villamossági szakember, máshol nem lehet baj, mert minden egyéb lehetőséget már kizártam!- mondta a nyakig olajos-benzines „angyalka”.
Mit mondjak, nem volt egy kéjutazás! A kocsiban létező szinte összes rendszer úgy van kitalálva, hogy a normális működéséhez szüksége van arra, hogy menjen a motor. Így tehát a nem volt sem kormány-, sem pedig fékszervóm. Ráadásul az egyre erősödő esőben az ablaktörlőt is alig mertem használni, nehogy teljesen kivégezzem a már eddig is szinte teljesen halálra gyötört akkumulátort. Így is ment a vészvillogó, de a világítást csak helyzetjelzőn mertem használni. Ekkor bántam meg először, hogy túladtam hűséges öreg Ladámon, pedig vele is voltak történetek, de úton sosem hagyott!
Még nem volt egészen nyolc óra, mire megérkeztünk a műhelyhez, jócskán a nyitás előtt. Mire körülnéztem már ott állt egy mosolygó fiatalember, és tárta szélesre a műhelykaput, hogy betolhassuk „Szemünk Fényét”, aki oly rútul elbánt velünk születésem napján. Ezen a viselkedésén kicsit megsértődtem, és elhatároztam, tavasszal útilaput kötök a talpára, bármi légyen is a következő időszakban. Hát, az a dolog sem úgy sikerült, ahogyan én azt elterveztem, de ez egy másik történet, amelyben viszont megbocsátottam minden addigi –nem kevés- vétkét, mert az életünket mentette meg, holott ő totálkáros lett!
A kedves, mosolygós fiatalember azonnal kezelésbe vette a mi „kis betegünket”. Ám ahogy telt múlt az idő, úgy fagyott a fiú arcára a mosoly!
Már delet harangoztak, és három további barát – szerelő haverok- tanakodtak a nyitott motorháztető felett, mi lehet az oka, hogy a Galant makacsul ellenáll mindenféle javítási kísérletnek. Pedig dolgoztak a fiúk ahányan csak voltak, becsülettel! A teljes üzemanyag ellátó rendszer ragyogott a tisztaságtól, az összes lógó elektromos vezeték a helyére került, a korrodált sarok és csatlakozók helyett áj, fényes alkatrészek virítottak, de a motort csak nem sikerült indulásra bírni!
Már délutánba hajlott az idő, szerelők mentek, szerelők jöttek, és lassan fogyott lehetőségek széles tárháza. De az én emberem nem adta fel, megszállottként kereste a hibát! Több eshetőség nem lévén, arra gondolt, hogy már csak a transzformátor okozhatja a galibát. Igen ám, de szombat délután Mitsubishihez alkatrészt találni, Egerben….?!
Hosszas kutakodás után a valahonnan előkerült egy hasonló darab; valami teherautós adta ötletestől: próbálkozzunk ezzel kicserélni a miénket. Bár nem új, de ha jó, vigyük Isten hírével!
Mesterünk kicserélte a picinyke elemet, én indítóztam, az addigra frissen feltöltött akkumulátorommal, és láss csodát: a motor úgy dorombolt, mint egy kiscica!
Örömünk nem ismert határokat! Az én szerelőm pedig nem akart egyetlen fillérrel többet sem elfogadni, mint egy óra munkadíjat, mondván, ezt a hibát fel kellett volna ismernie, és ennyi idő alatt ki lehetett volna javítani, az alkatrészt pedig ingyen kaptuk, tehát azért nem kellett pénzt adni. Hossza huzavona következett, végül azért csak sikerült rátukmálnom még pár ezer forintot, hiszen egy csomó mindent megjavított, még ha nem is az volt a feladat! |
|
|
|
| |
|
|
|
|
|
|
|
