A nő, ha szeret, bús.
Gyenge, mint a klopfolt hús,
Melyen a panír (a kéreg),
A féltékenység, és a régmúlt évek.
Mert bántották már sokat,
És ezt nem felejti könnyen,
De kutatja mindig azokat,
Akikkel a jelenbe átszökken.
Most hevítsd megfelelő fokra
Forró szerelmed olajában,
S elpirulva, illatozva,
Odaadóan elomlik a vágyban.
De vigyázz a konyhakész nőre,
Ne tüzeld gyorsan, vagy túl magas hőre,
Mert kemény lesz, keserű, –
Elronthatod végleg,
Ám jó szakácsként derű,
És boldogság lesz részed.
Hmmmm….
Így még nem gondolkoztam, de megjött az étvágyam,
és legközelebb óvatosabban fogok főzni! 🙂
Vágd a pultra, azt adj neki
Ha az ilyesmit kedveli. :-)))