Lebicsakló fejjel várjuk az otthont,
hogy a vonat zajába beleússzon a vacsora íze,
s a nyál megcsordul a szájunk szélén
míg állomásról állomásra araszol velünk az idő.
A néhány másodperces szendergések
enyhítik szemhéjunk égető kínjait,
újságunk kihull a lezünkből,
és vár ránk holnap hajnalig.
Fásultan zötykölődünk
Monorierdő és Pilis között,
nyelvünk el-elzsibbad egy pillanatra
s szakadozott álmok úsznak a fejünk fölött.
Befúrom magam én is a bőrkabátba
langyos melege gyengéden átölel,
nem gondolok a holnapra, a mára,
csak ringatózom együtt a többivel.
2010. 05.18.
A hangulatot nagyon jól közvetíti, átadja.