VN kategória bejegyzései

Karcsú, kecses rózsaszál rejtekén egy csepp harmat. Megcsillan benne az élet, megpillantod benne önmagad. Szépség rejtekén egy apró világ, s, amint a virág elhervad, az is elillan, csak egy pillanat, mint az élet, mint te magad.

Ma visszaálmodlak magamnak, s a megszokás keretében arcképed mit sem változik

A hulló hó gyermekkoromat idézve melengeti lelkem, vagy lavinaként temet el, A selymesen sikló víz élettel tölti fel tikkadó testem, vagy árjával sodor el, A békésen pattogó tűz feléleszti jégcsappá hűlt ujjaim, vagy sikoltva hamvaszt el, Fülembe suttogott szerelmes szavaid … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Az autó ablakán cikázva pára csordul, s mintha a világot kizsarolt könnyeimen át nézném. Próbál meghatni, szánalmat koldul, mintha én ilyen bűnösen, mocskosan nem is szeretném. Fehéren ragyogó hó pereg reá most épp, ellepve a mindennapok szennyét. Egyre tisztább, tetszetősebb … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Annyira fáj, hogy betegnek látlak, most a láz fűti tested, nem a lelkesedés. A közelemben tudni vágylak, mert egyedül a hév bennem oly´ kevés. Mint szél fútta falevél, sodródom, Te vagy az ág nekem, a kapaszkodó, A baj ellopott mellőlem, … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Üres a szobám, már én sem vagyok itt. Kedvem borús, nincs, ami felvidít. Kívülről nézve magam a látvány szánalmas, ilyen lettem én: sötét és unalmas. Voltam már ezüst, mint levélen csillanó harmat, voltam arany is, mint víztükör a Hold alatt, … Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →