Napok óta bennem motoszkál a kép:
saját kicsiségem, apám kezét
éppencsak elérem, neki be kell mennie
valahová, s engem otthagy
a kapuba: mindjárt jövök, ne félj!-
mondja, rám szakad mégis a sötét
kétségbeesés: itthagytak!- döbben
belém a felismerés, nem jön értem
vissza soha már az az imádott apa!
Ennek ötven éve, fél évszázad sem
mosta el a rettenetet, és nem jön el
most már soha apa, velem egész
életemre a félelem:
Itthagytak kérem, valaki megtalálhatna
már végre engem, nagyranőtt kicsiségem
azóta is itt reszket a kapuba.
Valaki megtalálhatna…
2004.
