csendemben élek hol hallom
a ház előtti hársfán dongni a méheket
a szomszéd kutyát ki tikkadtan liheg
s édes lárma a másik oldalon
hogy a kukát húzza végig az udvaron
éltet e csend
itt nem visít rám a mentő dala
nem zúg fülembe autóbusz krákogós fara
se villamos se rikkancs se árus
se ellenőr se igazi- se ál-koldus
csak a csend lakik bennem legbelül
hol mélyen apró tücsök ül
mi néha nótára zendít
verset csihol
csendben
hogy senkit
fel ne ébresszen
A-irsa, 2015. 06. 02.
Kőszinteség, azaz kőkemény őszinteség. No persze nem az a fajta, amikor másiknak derekasul odamondasz, talán egy picit belé is gázolsz, ez most más, egy ettől sokkalta nehezebb műfaj. Kérlelhetetlen magaddal és a tényekkel szemben. Olyan mintha az írás váza egy a történteket szigorúan és érzelmi behatás nélkül rögzítő logfájl volna. Nem kerülhet bele, vagy ha véletlen bele is csúszik, az átnézéskor a rostán ki kell hulljon, nem maradhat benne egyetlen mondat, egyetlen szó sem, mely nem igaz, melyet nem gondolsz halálosan komolyan, nem lehet benne semmi olyan ami téged vagy mást nem valójában mutat be, szépít vagy beszennyez bármely szereplőt vagy történést, valótlan köntöst húzva rá. Természetesen nem lehet kijelenteni rá, hogy ez az abszolút igazság volna, de igazság, a történet írójának igazsága. Azt mondják félelmetes az embernek magával szembenéznie, tetteit, gondolatait hidegen, reálisan néznie. Nem könnyű, de ha rászánod magad, a nehézségnél sokkalta nagyobb mérvű könnyebbség fog végül rád találni. Talán ilyen lehet az a végső elszámoltatás is majd egyszer. Az ilyen módon keletkezett írás aligha keresheti az olvasó kegyét, nem számíthat jutalomra, elismerésre, itt más a tét. A szavak, a mondatok, a bekezdések végül egy amolyan Stonehenge-t alkotnak, az egész egy szinte kikezdhetetlen kőszobor. Ha ott voltál a történet valamely részénél, akkor a monitoron, a papíron keresztül olvasva át kell jöjjön számodra, hogy ez igaz, szerinted is így volt, vagy legalábbis a történet írója bizonyosan ekként látta. Amennyiben bármely részét faggatni kezded, az ki fogja állni a kérdések záporát, nem fog összedőlni holmi önigazolás által keltett szóvihartól. Persze az ember, ha a sajátjától eltérő igazsággal találkozik, azt elsőre általában zsigerből elutasítja. Ez a szoborcsoport már megszületett nagyon sokáig meglesz, ha úgy akarod, bármikor visszatérhetsz hozzá, nézegetheted, kételyeiddel bombázhatod, válaszolni fog rájuk, vagy el is fordíthatod róla örökre a tekinteted, tehetsz úgy is, mintha nem is létezne…
egy ismeretlen ismerős
ki néha megállt s néhány szóban
benne voltunk ketten
az a fajta az a megnyerős
kinek jól áll néhány szólam
ám ha gondolkodni kell megretten
ha barát volt úgy könnyen nem felejt
de ha átnéz rajtam majd mint egy ablakon
akkor bizton tudhatom
embernek is selejt
2015.04.18.
Ma hajnalban az internet egy a Lélektársról szóló írást tolt az arcomba.
Egybevágnak a tapasztalataim az ott leírtakkal, azonban ha nem éltem volna át, én sem hinném el másnak, valószínűleg tehát ti sem hiszitek el nekem. Csak a szavamat adhatom rá, hogy velem ez megtörtént, létezik ilyesmi, azon szerencsések közé tartozom, akik megélhették, hogy találkoznak a Lélektársukkal.
Kivételes, mindent megváltoztató élmény, döbbenetes kapuk nyílnak, bizonyságot jelent, mégse vágyjátok, mert nem biztos, hogy fel vagytok készülve, az ezzel járó hatalmas energiák kezelésére. Én nem voltam.
Spontán találkozás volt, én nem vártam, nem kerestem. Ma sem keresném, de ha újra megtörténne, már hagynám, hogy tartson, amíg tart, nem próbálnám az időtartamát kitolni.
Ha csak a másodperc tized része ami jut, az is ajándék, a legfontosabb, hogy a másik fél folytathassa szabadon tovább Útját.
2015. Húsvét
Csuhás
hajfonat-karikában
táncol a lábam
tükröm-tükröm
elméláztam
kebled éke én vagyok
láncodon hintázgatok
(Gérné Mezősi Aranka plasztikája)
