Harminckettes

."..S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
   Meg nem marad itt anyaszülte.

..
Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
   Egyenest oda fog folyamodni.  "

(Arany)

Természetesen az is célom a témával, hogy "embereket" ismerjek meg...és továbbá az is, hogy egy megismert szó, egy mondat, egy "idézet" akár arra is csábítson, hogy megkeressem és én is elolvassam.

„Apám baloldali érzelmű volt, és ezt nem is rejtette véka alá. Gyakran hangoztatta, hogy a tárgyak csak porfogónak jók. Meg, hogy nem az ember birtokolja a tulajdont, hanem a tulajdon az embert. Ha pedig nagyon ritkán az a veszély fenyegetett, hogy a hónapot – meggondolatlan spórolásunk eredményeképp – többlettel zárjuk, apám haladéktalanul leemelte a számlánkról a pénzt, és az utolsó fillérig elitta, hogy megóvjon bennünket a kapitalizmus kísértéseitől. Anyámról sajnos kiderült, hogy kényeskedő burzsoá ribanc, aki idővel megelégelte, hogy kitaposott cipőkben kell járnia, és tíz év után beadta a válópert. Apám majd elalélt a gyönyörűségtől, amikor megtudta, hogy az összes bútorra igényt tart.”

Dimitri Verhulst: Semmivégre

"... de Ő ezt megérti, mert a halottak mindent megértenek, nem panaszkodnak semmire. Apám sem panaszkodik a nyughelyére, pedig mindjárt a vasút mellett van a temető, és egyébként sem abba a temetőbe akart kerülni, hanem nagyanyám és nagyapám mellé, a másikba -–ha lesz rá pénzem, biztosan áttetetem-, mert az volt a kérése, hogy ne a -–ki tudja pontosan hányadik- felesége-élettársa családjával legyen örökre összezárva, hanem apja-anyja mellett pihenhessen; csak nem Ő ment el később, nekem pedig nem volt beleszólásom a temetésbe (talán mert így volt nekem is az egyszerűbb, nem veszekedni senkivel, annyi pénzem meg nem volt – mert nekem „sosincs annyi pénzem, amennyi kellene”-, hogy saját költségemen eltemettethessem, pedig számítanom kellett volna már a halálára). Azt hiszem, ez is egy pótvizsga feladat számomra, és tudom, hogy meg fogom oldani ezt is. "

   "...Derült ég,  -19 fok.
...
Szomszéd a kutyát ölben vitte ki ugatni.
Macska befordult a ház sarkánál, és majdnem ketté törött...."

(32-es ZZsolti ) utólagos engedélmével...

mert amúgy unokáink lehet csak CD-ről ismerik majd a hideget...

Hol volt, hol nem volt, az Óprenciás tengeren is túl, pontosabban abban benne, volt egy sziget.
Kicsiny kis szigetecske volt a hatalmas tengerben, de csak érdemes szólni róla!
Úgy hívták a szigetet, hogy Turbánia.
Volt ennek a szigetnek egy nagyon bölcs királya, valami spanyol, vagy tán talján lehetett, mert a neve Vittorio el Courta volt.
Nagyon gondosan vigyázott az alattvalóira. Olyannyira óvta őket mindentől, hogy egy egész hivatalt hozott létre állampolgárai védelmére; az Állampolgár Védelmi Hivatalt. Ennek a Hivatalnak is volt egy nagyon okos vezetője, akit Állampolgár Védelmi Megbízottnak neveztek.
No, ezek ketten a királlyal, nagyon bölcsen kimódolták, hogy a népnek boldognak és igencsak vidámnak kell lennie, mert így jobban megy a munka a földeken, a gyárakban. Ezért nem is volt szabad naponta csak egy rossz hírt hallaniuk az Állampolgároknak. Ezeket a rossz híreket a Hivatal adta ki. Csak amolyan módjával megfogalmazott hírecskék voltak, hogy a köz vidámság nehogy lelohadjon, hiszen minden olyan szépen alakult a királyságban!
Ilyen rossz hírek közé tartozhatott az, hogy a Király legkisebb fia beütötte a térdét az iskolai tornaórán.
A jó hírekből is csak négy lehetett, nehogy elbizakodottá válljanak az állampolgárok, akik bizony mertek szép nagyokat álmodni!
Nem is volt semmi baj, ami eljuthatott volna a király füléig!
És a nép nagy boldogságban és szeretetben élt, hiszen aki megtagadta ezt a csodálatos világot, azt bizony behivatták az Állampolgár Védelmi Hivatalba, és ott addig magyarázták neki, hogy milyen jó is neki, ameddig el nem hitte, hogy sokkal jobb neki, mintha tömlöcben lenne, mint a király ellensége!
Mivel olyan jó hely volt Turbánia, nem is érdemes többet mesélni róla.
Aki nem hiszi, járjon utána!

 Mesélj, mesélj követelte a fiúcska, lábaival átfonta apjaura derekát, kicsi karjaival merészen belekapaszkodott az inas nyakba, amely a büszke magasra emelt főt tartotta, - mesélj még, mesélj már - csimpaszkodott
- kérlek…! A hideg szemek villantak, az erős kar eltolta a gyermeket – Kérlek , Tanuld meg ezt a szót is fiam. – Kérlek suttogta a fiúcska, borzas fejét szinte belefúrta  a mellkas előtt összefont karok közé…  
És enyhült a pillantás, és szó, szavak szakadtak fel a szigorú ajkak közül, szép, ám rövid tömör sorokba rendezve :


 Cornelius Clemens konzul szólt: „Kivánom,
hogy minden rabszolgám csak azt a munkát
kapja, amelyhez kedve, vágya vonja.
Csak mit szivesen, azt végezzük jól el.
Rossz helyre téve mit sem ér az ember,
jó fazekas is kontár kerti munkán.”

De egyszer szemlét tartott birtokán
s látott egy szolgát, akin gúnyolódtak
a többiek, mert az sután s ügyetlen
munkált az úton, tétován, ütése
saját ujját sebezte kalapáccsal.

Kedvetlenül fordul tiszttartójához
a konzul és szemével kérdi, mint van.
„Bocsáss meg”, szól az, „mindent megpróbáltam
a kallótól a takács mühelyéig,
de ez bizony nem értett semmihez sem.”

Cornelius Clemens most türelme-vesztve
ily szóval fordult az ügyefogyotthoz:
„Mi volt hát otthon, mondd, a mesterséged?”
A rabszolga bánatfelhőzte arcát
sötét gőggel emelte: „Csak király.”

A konzul hallgatott, részvéte felkelt
s az ember sorsán hosszan eltünődött.
S mert kegyes úr volt, így szólt: „Öljétek meg.”  


(Carl Spitteler)

Ezen a szürketestvér írásjin majnem mindig elbőgöm magam!

  ".... A 1,5%-os tejre kitalálták, hogy egészséges, és reklámozták.
Azt pedig tudjuk, hogy a reklám általában "nemlétező igény felkeltése egy termékre".
A fatelepen pl. az amúgy értéktelen hulladék hézaglécekre kitaláltuk, hogy "paradicsom karó", és így már tudtunk pénzt kérni érte!..."


32-es AKI - marketing észlelése és asszem van igazsága....

Tétován ácsorgott, egyik lábáról a másikra állt a szobában nézte az alvó gyermeket. Minden olyan tiszta illatú volt és minden puha a szemnek. Esetlennek és durvának érezte magát a bakancsában, ami alatt megnyikordult és szinte villant egyet a parketta, ahogy mozdult csöppet.
 Pillanatra moccant a válla, felkapni a jóillatúgyermeket, felkapni az éjszemű asszonyt, elragadni őket, hisz a mellkasán elférnének, jó magához szorítaná őket, aztán futni velük messze, nagyon messzi, túl a hegyeken, túl a nagy síkság földjén is. Megépíteni a házat, egy kis fácskát ültetni, hisz új az élet, új a remény.
-Menned kell, láttad, most már menj suttogta az éjszemű asszony türelmetlenül.  
-De nem láttam a szemét
-Hisz aluszik, de olyan kék…kék csillagot akasztottak szemébe az istenek
-az jó –rekedt volt a férfi hangja, mint a nagy tettek előtt.
 
Hallotta, hogy az előszobában becsukódik az ébenszínű nehéz ajtó. Állt az ablakban és nézte a férfi súlyos lépteit, ahogy távolodtak a háztól a buja előkerten keresztül. A hófehér mészkő ösvény szélin lépegetett, de mintha csak egyet előre és kettőt hátra topogott volna. Felkaphatott volna bennünket, elragadhatott volna gondolta -csalódottságot érzett a torkában - de nem tette.  
"..Ludvérc libamál, három gúnár kiabál, napnyugatnak támadatnak, száll, száll a kakukk fészkére, vajon ki lesz a kakukk vesztére  .." * -suttogta magában az éjszemű asszony, menj csak menj csak kicsi mekmörfim és ne hagyd hogy bedaráljon a gépezet  
Merengéséből hosszú szisssssszenés riasztotta fel, ahogy a kertben az automata öntözőrendszer beindult.  

Szinte csavarni lehetett a párát, még a belélegzett levegő is szinte forró gőzzé vált az ajkak közt, mégis mindenkit olthatatlan szomjúság gyötört. A férfi a kopott barakk gerendájának támasztotta fejét.
„.. Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...
- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse. ..  „**
Merengéséből a sziréna riadót vijjogó hangja rángatta ki. Dühösen megrázta fejét, nem szerette az ilyen gondolatokat, elgyöngítették a szívét.
 _{* K. Kesey
  **Antoine de Saint-Exupéry}

"...Néha bántanak,
vagy lehet közelemben
csak elsuhantak. "

(Szürketestvér ZIP fájl-ja, mégha nagyon is fájlalja, avagy eztet csomagold ki ha tudod, persze csak magadban) zi_zi zi_zi

Már órák óta ült az alap betonján. Bal lábát felhúzta maga mellé, rákönyökölt, és úgy tartotta fáradt, nehéz fejét. Jobbra mellette feküdt a kutya, csendesen, nem akarta megzavarni gazdáját a nagy bánatában. Hatalmas fekete fejét mellső lábain nyugtatta, s csak néha nézett fel az emberre. Aztán, mikor úgy érezte itt az ideje, óvatosan hozzásimult a gazdához.
- Cézár, Cézár -sóhajtotta amaz - megleszünk mi itt ketten.
- Úgy lesz, majd én vigyázok rád! -tekintett fel a kutya.
Az ember végigsimította a hatalmas fekete testet, és örült, hogy van kit szeretni. Forró cseppek buggyantak ki a szeme sarkából. - Te még megmaradtál nekem! -sóhajtotta.
Cézár válaszul ráfektette fejét lelógó jobb lábának combjára, s olyan szeretettel, ahogyan csak egy kutya tud nézni, ráemelte tekintetét.
Az ember megmozdult. Előhúzta a háta mögül a táskáját, s az utolsó fél kiló kenyerét ketté tépte. Az egyik darabot odaadta a kutyának. -Egyél! -mondta -Én most úgysem vagyok éhes. - Ám az nem mozdult, pedig nagyon szerette a kenyeret. -Vedd el, no, tudom, ma még nem ettél te se semmit! Jó az Isten, csak ad valamit holnapra is!
De a kutya csak felült, és teljes testével hozzásimult. Ő átkarolta a nyakát, és ültek tovább a messzibe nézve, míg lassan beborította őket a sötét.

Nekivetette hátát a pad szélinek. Lábait, rövid kurta lábait kinyújtva az égre nézett, amelyen hunyorogtak, kacsingattak a csillagok, mintha mindenik őtet nézné. Vagy akár bíztatná is. Szemivel megkereste a göncölt, a kicsit, a szekeret. Tán messzi papa is ottan munkálkodik, bár ő a lovakat nyereg aláfogta, nem a rúdhoz kötötte…siratta is azokat, miközben biciglijét tolta. Mert bizony tolta, miután lovait elvették tőle és ő ugyan meg nem ülte a drótszamár nyergét.
Mindig azt mondta, minket kunokat lóra tett az öregisten, nem drótos szamárra. 
De messzi papa nem válaszol, ejszen soha, de soha nem is beszélt sokat. Tán csak egyszer, mesélt csak nekem, amikor búcsúztam. Megcsókolni mentem hozzájuk mama csöppnyi arcát, és kezit. A papát nem mer’ az mifelénk nem dívott, úgy a férfiak között. Meg amúgy durva, nagy keze volt neki, furcsa is volt kicsi, inas kuntermetéhez. Aztán valahogy félrehívott, ami nehéz volt a mama mellett, de félrehívott és szemembe nézett – nem mondott ő semmit, hisz el nem mondhatta, az angol derbiket, a damásdy lány mosolyát, amiért feladta a paták dobogását, meg hát hogy mondhatta volna el a világnak égésit és oly régen, jó Kötöny király meg népinek levágását sem, csak a szemei meséltek. Ám ha szavakba önthette volna, akkor talán valahogy emígy hangzott volna :
"Megdögleni lehet, de rongyemberré lenni nem *[/




[*  : talán Veres Péter…vagy maradjunk inkább a papánál

Ilyenkor azt képzelem, hogy megérted az embert.  <:>

A történet főszereplője aztán megrázta magát, fölforgatott mindent fenekestül -a saját életét is!-, és újból fölállt.
Sokadszor.

Re:Társalgó«
Válasz #58936 Dátum: Ma - 15:32:20 »
„…..
…..Hát hogy van ez, Öreg Barátom? ….”  *


*  _{32-es „AKI” megszólítása, „Gazember” felé egy nyilvános fórumban, a huszonegyedik század elején. Hiba lenne bármit is hozzáfűznöm, mert egyik legszebb sor a fórumok történetében} 

Na de mi volt az a legszebb sor a fórumok történetében, erre volnék kiváncsi.
Azt a Te megszólításodat a nyilvános fórum felé, nem tudod idézni ? Tulajdonképpen arra volnék kiváncsacsi, hogy mit írhattál nekem, ami annyira meghatotta Szürketestvért ? Erre, ha emlékeznél és elküldenéd akár profilba, (ha szégyelled) nem bánnám.


 koszi287

„…Rózsaszín szemű tarka cica és reá vigyázó zerna macska küldi kunföldre  az Omegától a fegyverkovács fiának balladáját és üzenik : édes szüleim otthon, vigyázzatok magatokra mi megvagyunk itt szeretettel békével…..” ¬*




^{* részlet rövidhullámon, a SZER egyik adásából akkor és…..}

-Lát engöm? - kérdezte a nénike, ahogy beléült a puha kárpitú, kényelmes karosszékbe és nézte a monitort, vagy mit, azt a keskeny, nagy széles tekintetű színes tévét. Me’ TéVé az, nem is monitor vagy mi, h’ába beszél neki ez a fess, kemény léptű és tekintetű tiszt úr. Nem tetszött neki ez a szigorú embör, nem tetszött, hogy a szálas, derék, ám mégis gyerekarcú kiskatonák merev arccal tisztelegtek neki, ahogy az épületben a folyosókon elhaladtak előttük. Nem teszött és nem is értette, hogy az ajtókon nem használnak kilincset, me’ minden ajtó olyan bankkártyával, vagy mivel nyílik. Aztat kell odatartani valami kis pislogó szemű dobozkához. No meg a taposócsempe az is, még a légy is - no ha lenne itten egyáltalán - még az is csúszkálna rajta. Na meg hát a kosarát is künn kelletett hagynia, pedig abban van minden jó finomság, hát ejszen disznóbökés ideje van. Ugyan kinek hagyja itten ? Ennek a mogorva morc tekintetű tisztnek? Jajj me’ hát vissza csak nem viszem – gondolta, ahogy  beleült a karosszékbe, amelyből kicsi lábai alig értek le a padlóra. Pedig le kelletett támasztania bizony, mer’ ez a szék bizony még a tengelye körül is megfordult, ha úgy akarta. Ej de hogy akarta, ő csak a monitorra szegezte tekintetét, sőt előre is húzódott és nézte a képernyőn, megjelenő távoli tájat, a fiút, abban a homokszínű egyenruhában.
Szeme sarkából tán csöpp könny is csordult, ahogy nagy hirtelen minden emlék egyszerre megrohanta. Mert bizony eszibe villant - noha oly régen vót, de eszibe villant - ahogy szedte meztébeni lábait, apró talpait a fiú a pendely meg lobogott rajta, aztán ríva kiabálta, hogy ő bizony nem lyány, hogy pendelyt adtak rá. Igaz, ami igaz, a pendely nem is állt ilyen jól a fiún, mint ez a homokszínű, tarka egyenruha. Nézte egyre csak, nézte nedvesen homályosodó tekintettel. Látta a gomolygó, szél kavarta port, nézte az idegen napot. Idegen föld, ismeretlen kopott vidék, más emberek, de a fiú az ott a miénk, a szeme huncut, olyan mint régen. Önkéntelenül a monitor mögé lesett, ugyan már, mi ez a káprázat?
-Ő is lát engömet ?- kérdezte suttogva újból a fess tisztre nézve
-Sajnos most nem, egyoldalú a képi kapcsolat, de hallja amit mondunk, ide beszéljen, szóljon bele  ebbe a kis mikrofonba - tolta eléje a tiszt a hajlítható kis csodát.

…és a nénike meghúzta kendőcskéje sarkait az álla alatt, úgy, de..…  úgy neki készülődött, hogy mond valamit…

-   Hazavárunk tikteket, fiaim   - *

nyögte ki nagy boldogsággal, őszinte, reménykedő szép gondolattal és még kezének tétova röpködése is ölébe csitult.

….**
 


_{* ismeretlen nagyMama
** és a fess tiszt még szemének pilláját sem engedte megrebbeni, ne hogy buta férfikönny nedvesítse be akár csak egy pillanatra is szeme szélit.}

....
Péter nem nagyon tudott újat mondani neki arról a városról, ahol gyerekkorát töltötte; csak Péter ezt sem tudta, mint annyi mást. De nem is kell neki tudnia! Így vannak biztonságban mindketten. Pedig számtalanszor ült le imádkozni a bazilika valamelyik padjába, vagy a Ferences templomba. Szinte nem volt olyan hónap, hogy ne lett volna ott István és Gizella szobra mellett; szerette onnan nézni a Bakonyt. A hegy minden évszakban, minden napszakban, minden héten más és más arcát mutatta. Amikor az ősz felhősapkát húzott rá, vagy mikor a lemenő nap vérét csorgatta a hegyoldal erdeire. Nem véletlen, hogy végül is itt kötött ki a Kárpátok hegyei között, a szurdokaiban, a fennsíkjain. Valahol az otthont idézték számára. Az otthont, ahonnan menekülnie kellett, pedig nem tett semmit, csupán őszinte volt; elhitte, hogy bár kissé furcsa, de mégiscsak demokrácia van, és a demokráciában mindenkinek lehet véleménye, hogy nem kell egyetérteni a hatalommal, és ezért még csak bántódása sem lehet; hogy a diktatúrát már megdöntötték régen.
Tévedett. Nagyot. Ezért kellett menekülnie, hátrahagyva a gyerekit, a feleségét. Új hazát kellett keresni, bele kellett bújni egy másik ember bőrébe, hogy a sajátját mentse. Nem lehetett megállni sem, mindig menni kellett, mindig újra kellett értékelni a történteket. Nem lehetett lakcíme sem, költözött szinte negyedévente. Hogy ne tudja lekövetni senki, ezért be sem jelentette a milíciának, hogy hol lakik. Az igazolványába évekig az a falu volt beírva, ahol még életében nem járt. Még a „fentiek” is úgy tudták, hogy Huszton él, nekik sem lehetett elmondani az igazat, mert ki tudja. Csak így védhette meg magát és a gyerekeket. Most nagy dilemma előtt állt: Ildikó. Azzal sem tudta, mi legyen. Eddig mindig ment, költözött, huzamosan nem lehetett egy helyen. Azt szokta mondogatni magának: elindultam egy úton, ami csapda, ami nem enged el, fogságban tart; én az útjaim fogságában élek.
...

Nem szeretem, mert elgyengíti szívemet és mégis sokszor elolvasom.

Álltak ott sorban
égbe kapaszkodva mind,
kezüket fogtam.
                                                   (apa mondta büszkén,   …”bányászok”….)   

Szívük csudaszép
szénmezőt tár, ám lelkük
a mélyben rekedt.

                           (az elfelejtettek)
                                                            _(Dorog)                             

            N_T_ N_T_ N_T_

           koszi287 N_T_

"..Majd azt is előírja nekem a kormány, hogy milyen irányból nézhetem a gólyafészket?!.."


                                                                                    (B.Gyuribá 78éves)

És a gólyának, hogy melyik irányba szarhat!

               "....felszállt a repülő...."
 
                                                            ^{(nemrég....mondta az apa...anya kezit fogva szűkülő torokkal  és még aztat is "mondta" hogy nekik jobb lesz az életük, mert hisznek benne.).}

Szürketestvér Barátom ! (ha szólíthatlak így)
Ki fejthetnéd részleteiben, hogy mi amit mondani szándékszol ?
Mert nem egészen értem...

És a qtyámnak, hogy egye meg a libamájat, amit megunt.


 <bruhaha>

káááár

  (de a lényege az, hogy valaha-valamikor, talán érdemes lesz emlékezni a világnak egy olyan bensőséges. őszinte megszólításra hogy "Öreg Barátom")

Aki megszokta, hogy emberek veszik körül, annak nem tűnik fel, hogy emberül szóltak hozzá.

"Aki megszokta, hogy emberek veszik körül, annak nem tűnik fel, hogy emberül szóltak hozzá."
 N_T_ N_T_

              ("Harminckettes Aki" megállapítása a kettőezertizes évek elejéről.)

"...kérdésem volna pálinkát mérnek-e már?
felismert tanár úr, vagy tán elfelejtett már..."  *

                       *  (Cseh Tamás-Másik János: Levél nővéremnek c. lemezről)



"...de hun van KET?.." **

                     ** (Szürketestvér 32-es fórum)
 
                

 "....Nem is csak arról van szó, hogy azoknak lett ilyen formán rendszere, akik szegényebbek és nem igazán futotta volna nekik rá, hanem a magyar ember hajlamos valahogy okosságként tekinteni az ilyesmire és egy ponton átfordul a megítélés, nem az lesz gaz aki lop, hanem az lesz a lúzer, aki „feleslegesen” pénzt ad ki. ....." *


 * :   32-es Csuhás megállapítása egy korban, egy korról és rólunk...talán ecce szerepel majd egy könyvalapú gyűjteményben is, a legmodernebb korból származó idézetekről.

"...Nem mér az nagy bánhoz közel menni senki,
De jancsár-golyóbis Zrinit földre veti:
Mellyében ez esett, más homlokát üti,
Vitézivel eggyütt az földre fekteti..."
(Szigeti veszedelem)

A történelem nem egyértelmű, hogy a mai, azaz 07-én, vagy a holnapi napon, 2015. 09. 08-én lesz 449 éve, hogy a horvát Subic nemzetségből származó Zrinyi Miklós (IV. a sorban) kitört a török által több mint harminc napja ostromlott Szigetvár lerontott falai közül. Az időre már, talán csak 300 katonája maradt és a csöpp belső várba szorultak vissza. Két választása maradt az ostromlottaknak, megadni magukat, vagy kitörni a várból a biztos halálba. Ez utóbbit választották.   Egy gondolatnyi emlékezést megérdemelnek hőseink.   

...és a fentieken túl érdekesen jó olvasmány, a szigeti hős Zrinyi dédunokájának Zirnyi Miklósnak (VII. a sorban) eposza a szigeti eseményekről. Bár nagy Szolimán (az I.) halála nem kard által történt, de azért a költemény csudálatos.   

És mit nem tudhatott a Szigetvári Hős, hogy Szolimán betegsége miatt a sereg éppen dolga végezetlenül elvonulni készült aznap...
Ha Zrinyi megvárja, hosszabb lett volna az élete, ám a történelem kevesebb lenne egy hőssel!

„A vagyonosodási vizsgálat mint olyan nem fog megszűnni. A becslési eljárásnak az alkalmazása fog szűkülni. Az a célja, hogy az ártatlan adózókat, az átlagadózókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ne vegzálja.”

ez felettébb szép mondat, egy volt könyvelő ajkairól.  evil

(Tállai András államtitkár, aki majd a NAV irányításáért is felel)

Mint pl. ....?

 


????

 ártatlan???
vagy a  vegzálás???, vagy épp arra a személyre gondoltál akitől az idézet származik? Mert ha nagyon bele gondolok az idézet lényegébe, akkor inkább az államtitkár úr ne mondott volna semmit. 

Igazából én mondjuk név szerint egy ártatlan adózóra lennék kíváncsi, akit vagyonosodási vizsgálatnak vetettek alá.
Nem, nem olyat, akiről aztán azt mondták, hogy minden rendben van, hanem olyat, aki valóban ártatlan volt!

Ez az utolsó mondat, ami igazán egy tragikomédiába illenék...

„Államok és nemzetek mint olyanok,  nincsenek. Csak emberek vannak, csak embercsoportok, melyek bizonyos körzetekben élnek, és bizonyos hűbéri kötelezettségekkel terheltek. Nemzetek csak akkor és csak addig változtatják meg nemzeti politikájukat, amikor és ameddig az emberek megváltoztatják az ő magánpolitikájukat. Minden kormány, még Hitleré, még Mussolinié, még Sztáliné is népképviseletre épül. A mai nemzetek magatartása a mai egyének magatartásának széles vetülete.. Vagyis pontosabban, széles vetülete az egyének titkos vágyainak és szándékainak. Mert valamennyien sokkal gonoszabbul szeretnénk viselkedni, mint lelkiismeretünk megengedi. A patriotizmus egyik nagy vonzóereje, hogy valóra váltja leggonoszabb vágyainak. Nemzetünkben megszemélyesülve szabadon zsarnokoskodhatunk és csalhatunk. Zsarnokoskodhatunk és csalhatunk, ráadásul abban a hitben, hogy féktelenül erényesek vagyunk. Gyönyör és dicsőség a hazáért gyilkolni, hazudni, gyötörni.....
A békepropagandát az emberekre kell irányítanunk, nemcsak a kormányokra; egyszerre kell megindulnunk a középpont felé és az egész terület felé.
Tapasztalati tények:
Egy. Mindnyájan képesek vagyunk szeretetre emberi lények iránt.
Kettő. Korlátok közé szorítjuk ezt a szeretet.
Három. Át tudjuk hágni mindezeket a korlátokat - ha akarjuk.
(Megfigyelhetjük, hogy bárki, aki akarja le tudja győzni személyes ellenszenvét, osztálytudatát, nemzeti gyűlöletét, a színesek iránti előítéletét. Nem könnyű; de keresztülvihető, ha van akaraterőnk, és tudjuk, hogyan kell valóra váltani jó szándékainkat.)
Négy. A szeretet, mely jó bánásmódban nyilvánul meg szeretet kelt. A gyűlölet, mely rossz bánásmódban nyilvánul meg, gyűlöletet kelt..”

     „Csatlakozás”

Erről a szóról eszembe jut, hogy gyermekkoromban, régen sokat utaztunk anyával. A dombvidékről el a kunföldre, vagy föl a bányász területekre. Mindig vonattal mentünk, éjszaka indultunk akkor jött a „Rijekai” föl a fővárosba azt onnan, vagy délre, vagy a hegyek felé, az alagutakon át. Mindig fontos szempont volt a csatlakozás, melyik vonat épp hogy „passzolt” a másikhoz, összejött-e az átszállás. Emlékszem egyszer ’Körösön, az állomáson, néztem ahogy kel föl szemben a nap, hűvös volt a nyári hajnal, és a kelebiai késett. Így Pesten lekéstük a csatlakozást….
 
https://www.youtube.com/watch?v=sFd6Uozbv4Y

Gyermekkorom utazásaihoz, amire asszociáltam: https://www.youtube.com/watch?v=Y-3Uf2SBm5k&list=RDsFd6Uozbv4Y&index=14

Számomra a csatlakozás alapvetően akkor volt fontos, amikor Sopronból Dunaújvárosba, vagy onnan vissza az iskolába kellett menni. Utóbbi kényelmesebb volt, mert korábban el tudtam indulni, és ha volt némi időm, azt Pesten rokonoknál, vagy barátoknál el tudtam ütni.
A macerásabb hazamenni Dunaújvárosba. Viszonylag ritkán volt vonat, busszal meg nem akartam menni, mert arra nem volt 50%-os kedvezményem. Ilyet kaptunk az iskolától, évi 10 alkalomra szólót.
Aztán amikor ismét közelebb kerültünk apámmal egymáshoz (1977-től) már kaptam utána szabadjegyet; vasúti dolgozó volt, s mint gyermeke, kaphattam ingyenes igazolványt.
Ez aztán még erősebben arra sarkallt, hogy mindenhova vonattal menjek.

"...A sziú asszonyok hangosan jajveszékeltek,
Mikor a csatamezőn férjeiket látták holtan.
Sirámuk hangja elhallatszott a táborunkba is,
és nem hagyott aludni, pedig győztes voltam...."

_{(Csipua /chippewa/ indián dal a háborúról, Balogh "Sánta Őz" Csaba gyűjteményéből)*}

„ A hatalom a fájdalom és a megalázkodás előidézésében rejlik. A hatalom abban rejlik, hogy az emberi lelkeket darabokra tépjük, s aztán olyan új alakba rakjuk össze, amilyenbe akarjuk. Kezded már érteni, miféle világot teremtünk? Pontosan az ellenkezőjét azoknak az ostoba hedonisztikus utópiáknak, amelyekről a régi reformerek képzelődtek. A félelem, árulás és fájdalom világát, az elnyomás világát, olyan világot, amely nem irgalmasabb, hanem könyörtelenebb lesz, ha kiforr. A haladás a mi világunkban a több fájdalom felé való haladás. A régi civilizációk azt állították magukról, hogy a szeretetre és igazságra épültek. A miénk a gyűlöletre épül. A mi világunkban nem lesznek más érzelmek, csak a félelem, a düh, a diadalmaskodás és a megalázkodás. Minden más érzelmet ki fogunk irtani - mindent. Már le is törtük azokat az eszméket, amelyek a Forradalom előttről maradtak fenn. Elvágtuk a kötelékeket gyermek és szülő, férfi és férfi, férfi és nő között. Senki sem mer többé bízni feleségben, gyermekben, barátban...”

George Orwell - 1984

  „…Kisértetes nálunk az Ősz
S fogyatkozott számú az ember:
S a domb-keritéses síkon
Köd-gubában jár a November….”


Ady Endre: Az eltévedt lovas (részlet)

„Az erőszak meg a kényszer olyan forradalom utáni társadalmat termel ki, amely nem kommunista, hanem (mint az orosz) hierarchikus, és a titkosrendőrséggel dolgozó oligarchia kormányozza.
...
Kitartás, bátorság, állhatatosság. Valamennyi a szeretetből fakad. Ha eléggé szeretjük a jót, a közöny meg a tunyaság elképzelhetetlen.”

Aldous Huxley - A vak Sámson