Ahogy a vonat kibukkant az
alagút után, s szemem előtt
kibomlott a szépséges
dunántúli táj, nem káprázat
játéka volt csupán:
mintha ott várt volna rám
egy év óta az az őzcsalád.
Kitekintve a vonat ablakán,
völgyben meghúzódó, nevesincs
falu után, a szabad ég alatt,
templomtorony, dombra
felkúszó apró temető –
pazar látvány.
Jól tudom én, szeretek
vonatablakból bámulni
födet és eget, mező közepén
álló százéves öreg fát: de az az őzcsalád
megtestesítette
azon a napon számomra a csodát.
2003.04.30.
