Ahol én élek, ott oda- s vissza
rohannak naphosszat a vonatok
van köztük gyors, meg személy,
és éjjelente sok teher, közel a
kanyar, s ők lassítanak, ha kell
én pedig már megszoktam
hangjukat – meg se hallom,
ha mégis, abból kihallom, melyik
milyen, s hogy hová siet.
(mindezt csak azért szúrtam közbe
illetlenül, mert gyermekként sokáig
nem tudtam eldönteni, állomásfőnök
legyek-e vagy vonat?)
Az élet ezzel kárpótolt talán engem,
hogy itt, hozzám közel húznak el
a vonatok, kivilágított ablakaik az
éjszakában, mint nyitott szemek:
Nicsak, most is egy…
a kanyarban belehúzott, s már rég
tovasietett….
2008 (MÁV lakótelep)
