Szennybemenetel

Az autó ablakán cikázva pára csordul,
s mintha a világot kizsarolt könnyeimen át nézném.
Próbál meghatni, szánalmat koldul,
mintha én ilyen bűnösen, mocskosan nem is szeretném.
Fehéren ragyogó hó pereg reá most épp,
ellepve a mindennapok szennyét.
Egyre tisztább, tetszetősebb a kép,
mint, mikor néztem feslett kedvesem ártatlan szemét.
Testét testem mocskolta kívánatosra,
a bűnünk szította olthatatlan vágyunk,
nem gondoltam lelkifurdalásra,-
tisztító-tűzzel égett az ágyunk.
De a közízlés beszippantott magába,
s most aljasságaimtól zsibong az agyam,
Kitárt karokkal a havazásban állva
várom, hogy végre felmentsem magam.
S milliónyi pihe táncol a lámpák fénykörében,
nem érdekli őket céljuk, hivatásuk az égben,
hogy a világot kellene feltűntetniük jobb képben,
csak hullnak, s elmúlnak, mint érzéseim a feledésben.

Kategória: Versek, VN, VN versei | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?