Kettős mérce

Kezdetben csak egyetlen mérce volt, aztán vagy a Jóisten döntött úgy hogy feladat elé állít minket, vagy pedig Lucifer ismerte fel, hogy ezzel jól összeugraszthatóak vagyunk, ezt mindenki döntse el saját világképe szerint, mindenesetre az ember kezében a két darabban eltört mércével születik. Az egyik darab kisebb a másik nagyobb. Sokan azt hiszik, hogy ezek a mércék azért vannak, hogy a teljesítményüket hozzájuk mérjék, és ebben nem is tévednek. Valaki a kisebb darab mellé áll oda, így saját eredményeit, tetteit nagyobbnak látja, másokat meg a nagyobb lécdarabbal mér, így mindenki más cselekedete, erőfeszítése elég keveset ér. Akad olyan atyafi is, aki születése után a nagyobb lécdarab mellé helyezkedik és a többieket a kisebb fadarabbal méregeti, ő sem jár sokkal jobban a komáknál, mert magát törpének hiszi, és mindenhol óriásokat talál. Azért vannak olyanok is, kik rájönnek, hogy a két lécdarabot össze kell illeszteni, így lehet mindenkit azonosan megmérni. Aki ilyet használ az jó eséllyel nem lesz sértődős, nemcsak adni, de állni is képes lesz a kritikát.

Kategória: Csuhás, Irodalmi jellegű írások | A közvetlen link.

4 hozzászólás a(z) Kettős mérce bejegyzéshez

  1. avatar AKI... szerint:

    Kedves Hajnalhaj!
    Úgy látom, nem csak mi nem ismerünk Téged, Te sem ismersz minket!
    A Harminckettesek között nem szokás ítélkezni. Véleményt azt mondunk (sajnos néha kéretlenük is!), ám nem ítélkezünk. Pontosan azért nem, mert az élet számos területén íteletek születnek tetteinkről, vagy éppen arról, amit nem teszünk/tettünk meg.
    Aki (és bizony én is :D) úgy határoz, hogy bármely formában, fórumon nyilvánosságra hozza agyának termékeit, annak bizony számolnia kell azzal, hogy műveiről véleményt formálnak.
    Nincs ezzel baj, hiszen ez egy visszajelzés számunkra; arról szól, hogyan, milyennek látnak “engem” mások annak tükrében, amit olvasnak tőlem. Ha nem tetszik, amit visszahallok, akkor nem biztos, hogy a közönségen kell változtatni: el kell fogadni, hogy írásaimon keresztül ilyennek látnak mások! Ha nem olyannak tartom magam, akkor írok mást, máshogy, de nem haragszom meg az olvasóra, hiszen ő csak azt tudja olvasni, amit én leírtam! Lehet, hogy más lelki állapotban másként értékeli a verset; az az igazán jó vers!
    Én figyelemmel olvastam írásaidat, és bizony, megpróbáltalak “összerakni” ezekből.
    Lehet egy-egy szerepként aposztrofálni műveinket, ám a színészettel ellentétben az írásainkban, mélyen, talán annyira mélyen, hogy magunk sem tudjuk, vagy csak nem akarjuk elhinni, mégis ott vagyunk.
    Az igazán jó alakításokat a színészek is abban a szerepkörben nyújtják, amivel azonosulni tudnak, és azzal tudnak azonosulni, amiben van belőlük is valami.
    Szerintem a verseid jók, bármilyen indíttatásból is írtad őket, és nem baj, ha a “démonaidat” is kiengedted; mindannyiunknak vannak démonaik, csak ezt legtöbben nem merjük felfedni, esetleg csak nagyon burkolt formában mutatjuk meg őket (“s félek, hogy holnap reggel is/ugyanerre ébredek” idézet tőlem)!
    Nekem külön tetszett bátorságod, hogy nyíltan fel merted tárni őket!
    Sajnálom, ha úgy döntöttél, hogy megválsz tőlünk!
    Én előtte még javaslom, hogy a fórum oldalakon is nézz körül egy kicsit, hogy megismerj minket.
    Lehet, hogy nem is vagyunk annyira szörnyű, kirekesztő társaság?
    Amennyiben elhatározásodon mégsem másítasz, úgy nagyon sok sikert, és sok szerencsét kívánok!

  2. avatar Csuhás szerint:

    Kedves Hajnalhaj!
    Már hogy lennél Te azonos az általad itt megjelentetett néhány sorral?! Ezekben a napokban és ezen a helyen ez volt a mondanivalód. Más időben más helyen, vagy talán ugyanitt, egészen más gondolatokat fogsz megfogalmazni, vagy talán hasonlatosakat a mostaniakhoz. (És persze ugyanebben az időben más helyen talán egészen másféle gondolatokat írtál volna le, vagy ki tudja, még az is meglehet, hogy írtál le.) Mi ezt nem tudhatjuk, nem ismerünk Téged, még az is meglehet, hogy sokszor saját magunkkal sem vagyunk tisztában, nem hogy másokkal.
    Véleményt viszont csakis azzal a résszel kapcsolatosan tudunk megfogalmazni, amit megmutattál nekünk, amennyit elárultál magadról.
    Örülök, hogy olvashattam soraidat, bennem gondolatokat ébresztettek.
    Nem csak azt nem tudom Te ki vagy valójában, hanem azt sem, hogy látlak-e még itt. Ezt majd Te eldöntöd.
    Minden jót!

    (Számomra furcsa, hogy a Kettős mérce című bejegyzésem alá írogatunk, ugyanis ennek a bejegyzésnek a létrejöttéhez semmi közöd nincs amúgy, egy másik emberrel kapcsolatos élményem hívta belőlem elő és kívánkozott ki belőlem, megítélésem szerint az admin kommentje sem rólad szól. Lehet, hogy tévedésből tetted ide a hozzászólásodat? Vagy azt hitted, hogy ez a Te inged és magadra vetted? Lám, lám csupa kérdés az élet. 🙂 )

  3. avatar Hajnalhaj szerint:

    Nos, úgy tűnik vannak “idegenek”, akik úgy gondolják ismernek, szeretek irni, bármiről…senki nem kérdezte és senki nem tudja milyen indittatásból és honnan születtek akár a démoni vagy ördögi irásaim, de azonositva lettem a soraimmal…számomra az irás is néha olyan kicsit mint a szinészet, beleélem magam egy szerepbe, kidolgozom magamból és ennyi…aztán tovább lépek és jön egy következő érzet valahonnan vagy valakitől és egy újabb szerep….de kérdezés és ismeret nélkül ne akarják eldönteni helyettem, hogy ki is vagyok valójában, milyen ember vagyok…itt a pár irásomon kivül nem tudtok rólam az ég egyadta világon semmit…de kicsit még is itélkeztetek, milyen jogon és milyen alapon?…egy biztos a szándékaim mögött sem rosszindulat, sem a gonosz nem rejtőzött…csak az irás öröme…de már vége és nem haraggal, de tovább megyek. Köszönök mindent! 🙂

  4. avatar admin szerint:

    Annál nehezebb feladat nem is létezik talán, mint helyesen értékelni önmagunkat, és tetteinket!
    Hiszen ha valaki valóban “nagy” dolgot vitt véghez, és ezzel tisztában is van, hamar megkaphatja a “nagyképű” jelzőt!
    Ilyenkor “illik” kicsinyíteni a tettet, mert a közvélemény jobban szereti a szerény embereket. Ámde vannak olyanok, akik ezt a szerénységet kihasználva azonnal ócsárolni is kezdik, és még inkább csekélyebbnek kívánják bemutatni az eredményeket; akár pusztán irigységből, akár csak azért, hogy róluk szóljon a hír, ne arról, aki az eredményt elérte!
    Kíméletlen világot élünk, és jelenleg ez a világ az arcátlanoké, a hazugoké, a nagyhangú hőzöngőké.
    Ne félj, ők semmiféle mércét nem ismernek, nem is foglalkoznak vele; egyetlen céljuk van: mindent besöpörni!

Vélemény, hozzászólás?